Íme Magyar Péter életének egyik legnagyobb pechje + videó
Kínos helyzetbe került a Tisza Párt elnöke.
Kínos helyzetbe került a Tisza Párt elnöke.
Nyílt levelet küdött a Tisza Párt elnökének.
2025-re az ellenzéki újságírás megfosztotta magát belső szabadságától, a legtöbben kényszeresen hazudoznak, nagyotmondanak, lódítanak, vakerálnak.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója elmondta, Magyar Péter összes hazugságát le fogja leplezni.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete által életre hívott adományozási program egyik célja, hogy sportolásra ösztönözze a hátrányos helyzetben élő gyerekeket.
A Mészáros Alapítvány az elmúlt négy évben hétmilliárd forintot fordított karitatív célokra.
A versenyzőt a nagyváradi kórházban látták el.
Fennhangon csapta le saját állítását.
Május 16. és 20. között Felcsúton tizenhatodszor rendezik meg a Puskás–Suzuki Kupát.
A Puskás Akadémiáról, Orbán Viktorról és Magyar Péterről is beszélt a nagyvállalkozó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lehet hisztérikusan kiabálni, hogy ez nem elég igazságos, de legalább a vérengzésnek véget vetne.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
Magyarország miniszterelnöke a Harcosok Klubja edzőtáborában vett részt tegnap Sátoraljaújhelyen.
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
Túl lett pumpálva a lufi.
A nagy rivális elleni sikernek sem tudtak örülni a drukkerek, az edző reagált.
Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.