Az észnek is vannak határai
Ernst Cassirer a kultúratudományok szükségessége mellett érvelt.
Ernst Cassirer a kultúratudományok szükségessége mellett érvelt.

A holnap kezdődő 96. Ünnepi könyvhéten kilenc újdonsággal jelentkezik az MMA Kiadó, köztük több irodalmi életműkiadás folytatásával és nagy méretű művészeti albumokkal, valamint a Pars pro toto sorozat legújabb darabjával is.

Az MMA Kiadó az elmúlt hét évének minden fontosabb sorozatát, kiadványát bemutatta.

Irodalomról, provincializmusról, értékekről és értékvesztésről beszél az erdélyi költő.

Az értékteremtő művekből álló gyűjteményt ma mutatták be az MMA Andrássy úti irodaházában.

Josef Pieper könyvében a munka mindenen elhatalmasodó világáról és a szabadidő megváltozott szerepéről ír.

Az MMA Kiadó Pars pro toto könyvsorozatának újabb két kiadványa látott napvilágot.

Szilágyi Istvánról úgy lehetett tudni, hogy nem szereti és ha csak teheti, kerüli a nyilvánosságot.

Az MMA Kiadónál a napokban megjelent kötet sem lehet majd túl népszerű.

Molnár Imre munkássága sokrétű, alkotásai a bőrművesség minden területét megjelenítik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.