Az észnek is vannak határai

Az MMA Kiadó gondozásában készülő Pars pro toto-sorozat a közelmúltban újabb kötettel gazdagodott, a német filozófus Ernst Cassirer egyik tanulmánygyűjteményével, aki olyan módon igyekezett megragadni a tiszta gondolkodás logikáját, hogy a végeredmény egyben tudományos módszertani alap is lehessen.

Erns Cassirer filozófiatörténész és önálló neokantiánus filozófus is volt egyben. Saját filozófiájában Kant (képünkön) transzcendentál filozófiai intuícióját terjeszti ki a kultúrfilozófia különféle területeire. Forrás: Wikipedia

A kíváncsiság anatómiája, A jó uralma, A tömegművészet filozófiája, Amerika brit kultúrája – már a könyvcímek is izgalmas kérdésfelvetésekkel kecsegtetnek, és nem egy közülük hiánypótló kiadvány. A MMA Kiadó sorozatának vizsgálódása elsősorban művészetfilozófiai és művészettudományos, de ez nem fed le mindent, akadnak benne sokkal inkább a teológia vagy a társadalomkritika tárgykörébe sorolható értekezések (nem mintha ezek egymástól élesen elkülöníthető területek lennének). Az MMA Kiadó célja viszont egyértelmű: a Pars pro toto-sorozattal a művészet értelmezéséhez, befogadásához szükséges elméleti háttér megszerzéséhez szolgál munícióul, és ilyen értelemben Ernst Cassirer (1874–1945) tanulmánygyűjteménye, A kultúratudományok logikája saját magát teszi meg kutatása tárgyának.

A Pars pro toto-sorozat legújabb kötete Ernst Cassirer tanulmányait tartalmazza (Illusztráció: Philosophie Magazin)

Pars pro toto: Ernst Cassirer – A kultúratudományok logikája

A hat rövid írást magába foglaló kötet tulajdonképpen a kultúratudományok változásairól, egymásra hatásairól és összefüggéseiről, módszertani, fogalomalkotási és problémafelvetési különbözőségeikről, kihívásaikról szóló filozófiatörténeti összegzés, azzal a konklúzióval, hogy a fizikai valóság racionális vizsgálata sosem elegendő, sőt voltaképpen lehetetlen feladat. De milyen szellemi fordulópontot hozott a görög filozófia, ami megváltoztatta, később a felvilágosodás felé terelte és a mai napig áthatja a nyugati gondolkodást? És mit kezdtek ezzel a keresztény skolasztika, majd az újkori filozófia nagy alakjai, mint Descartes, Kant vagy Hegel?

Mielőtt még bárki is lelkesen dörzsölné a tenyerét, hogy Cassirer révén egy átfogó képet kapunk majd ezekről a roppant összetett gondolati folyamatokról, le kell törnöm a hozzám hasonló dologkerülő olvasók lelkesedését: Cassirer maga is filozófus volt, és írásai a legszigorúbb értelemben véve filozófiatudományos szövegek. 

A tanulmányok igazán mély megértéséhez (és ezen felismerések élvezetéhez) szükség van legalább a filozófusiskolák gondolatvilágának általános ismeretére. Nem elrettentésként, hanem figyelmeztetésként jegyzem meg, hogy laikusként máshol érdemes keresni a kultúrfilozófia világába való belépést. Cassirer tisztán és érthetően fogalmaz, a megértéshez bőven elégséges leírásokkal, de a felhalmozott információ- és tudásanyag egyszerűen túl terebélyes ahhoz, hogy komolyabb előismeretek nélkül is könnyedén megbirkózzunk a teljes egésszel.

 

Részleteiben azonban nagyon is beszédes – ilyen értelemben kicsit mást jelent, de úgyszintén találó a sorozat elnevezése, ami latinul annyit tesz, hogy „rész az egész helyett”. A szóképolvasás közben is rengetegszer felsejlett bennem, például Giambattista Vico megállapításai kapcsán, akit a bölcselkedők egyik első ellenfelvilágosodási alakjaként tart számon a történelem. Az olasz gondolkodó szerint az emberi tudás célja voltaképpen nem a természet ismerete, hanem az önismeret. 

„Ha a filozófia nem elégszik meg ezzel, és isteni, avagy abszolút tudást kíván, akkor ezzel átlépi a határait, és veszélyes tévútra csábul. […] A természet Isten műve, ennek megfelelően csak azon isteni értelem számára áthatolható teljesen, amely létrehozta”

– olvasható az olasz gondolkodó eszmefuttatása Cassirer könyvében. A szerző szerint a matematika is ennek a körülménynek köszönheti evidenciá­ját és bizonyosságát, mert nem azokra a fizikailag valós tárgyakra vonatkozik, amelyeket le akar képezni, hanem olyan ideális tárgyakra, amelyeket a gondolkodás szabad tervezéssel hozott létre, ami azonban kijelöli azt a határt is, amin nem léphet túl. Vico szerint ezért szükséges túllépni a matematikai és a természet empirikus megismerésén, mivel egyedül az emberi kultúra művei egyesítik magukban azt a két feltételt, amelyen a tökéletes megismerés alapul: a mítosz, a nyelv, a vallás és a költészet nemcsak fogalmilag elgondolt, hanem meghatározott, egyéni és történelmi léttel rendelkezik, amihez azonban már hozzáférünk, mivel mi alkottuk meg őket. Jóllehet ez csak egy tetszőlegesen kiválasztott részlet, mégis elárulja Cassirer gondolatiságának egészét. Pars pro toto!