Három hét – ennyi idő alatt írta meg Josef Pieper német filozófus Szabad idő és kultusz című művét barátja sauerlandi nyaralójában 1947-ben. Ennek oka, hogy Pieper annak idején intenzíven gondolkodott a témáról, amely – mint azt kisebb előmunkálatai is mutatják – már régóta mélyen foglalkoztatta.
Az először 1948-ban megjelent művön Ernst Jünger hatása erősen tetten érhető. Pieper ugyanis „kiváló diagnosztát” látott Jüngerben, aki részletesen körülírta a „munka totális világát”. Pieper felismeri, hogy milyen nélkülözhetetlen szerepe van a szabadidőnek és a szemlélődésnek a jelenkori ember számára. A szabadidő eszméje ugyanis teljesen ellentétben áll a munkás totalitárius eszméjével. Pieper úgy véli, szabadidő csak a kultuszban gyökerezően élhet és maradhat fenn, amely mindenekelőtt az ünnepben történik. „Az ünnepben ugyanis összekapcsolódik mindhárom elem, amelyek a szabadidő fogalmát adják: először is az aktivitás szünetelése és a nyugalom; másodszor a könnyedség és az erőfeszítés-mentesség; harmadszor a kilépés a hétköznapi munkafunkcióból” – fogalmaz Pieper.
A filozófus szerint az, hogy korunk embere számára mennyire problematikus dolog az ünneplés, egyenlő azzal, hogy képtelen a szabadidőre. Az emberek ezért létrehozzák az igazi ünnepek látszatát, azonban – mint Pieper írja – a valóságban az ilyen álünnepek szabadidőtöltése csak a munka kifulladt formája. „Nehéz elszakadni a munkafolyamat bilincseitől” – teszi hozzá.
Karl Lehmann bíboros a könyvhöz írt bevezetőjében Pieper megfontolásait a társadalom vasárnaphoz való viszonyában igazolja. A vasárnap egyre inkább hétköznapi jelleget ölt. Ez szöges ellentétben áll a vasárnap eredeti, keresztény jelentésével, amely szerint ez az Úr napja, Krisztus napja, az ünnepnap ősképe, szorosan összekapcsolódva a feltámadás és az örök élet reményével.
Ami igazán meghökkentő Pieper művét olvasva, az az, hogy hosszú távon is mennyire helytállónak bizonyultak a filozófus múlt században leírt gondolatai. A ma emberére hatványozottan igaz, hogy élete a munkához láncolva telik, sokak karrierjüket, életüket szentelik a munkának, ahol a szabadidőnek vagy nincs, vagy teljesen megváltozott a szerepe. Pieper szavaival élve a semmire rá nem érés korát éljük, amelyben a szabadidő eredeti fogalma teljességgel felismerhetetlenné vált.
„Le kell győznünk az ellenállást, saját ellenállásunkat, amely a munka világának túlértékeléséből származik” – mutat rá az író. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a befogadni nem tudás, a befogadásra való képtelenség a megismerés folyamatát fogja akadályozni.
Pieper könyvében nagy hangsúlyt helyez a „munkás” fogalmának meghatározására, arra, hogy a munkás számára a szabadidő csak mint valami teljesen idegen, képtelen, sőt értelmetlen dolog jelenik meg. Ezzel szemben Pieper azt hangsúlyozza, hogy a szabadidő a lélek állapota, a befogadó hallgatás, a létezőben való elmerülés figyelmes magatartása, amelyben van valami a megérteni nem tudás derűjéből, a világ titokzatosságának elismeréséből, amely „képes a dolgoknak szabad folyást engedni”.
Átengedni magamat magamnak – ezt jelenti valójában a szabadidő, amelyből – amikor a munka világa az emberi létezés minden területére igényt támaszt – egyre kevesebb adódik. A szabadidő végső soron a teremtett világra függesztett benső tekintet, ne hagyjuk hát, hogy értékes életidőnk „puszta tétlenkedéssé” váljon.
(Josef Pieper: Szabad idő és kultusz. MMA Kiadó, Budapest, 2022, 84 oldal. Ára: 2800 forint)
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MMA Kiadó)
