Versenyre kényszerülhet a Tisza Budapesten
A DK minden körzetben jól ismert jelöltet indít.
A DK minden körzetben jól ismert jelöltet indít.

Molnár Gyula és Kocsis-Cake Olivio is Gyurcsány Ferencben látta korábban az erőt.

Király Nóra, a kormánypártok XI. kerületi polgármesterjelöltje ügyvédet bízott meg, hogy találjon olyan lehetőséget, amivel jogi úton is meg tudják akadályozni, hogy a terület beépüljön.

Az elsőfokú bíróság ugyan felmentette a hivatali visszaélés vádja alól Molnár Gyula egykori szocialista polgármestert, de a politikus egyelőre nem dőlhet hátra a székében.
Felmentették Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulára, Lakos Imrére és egy vádlott-társukra egy telekügylet miatt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Vasárnap a Moto3-as Malajziai Nagydíj felvezető körében történt a baleset.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.