Egy teherautónyi penészes tojásra bukkantak az ellenőrök
Sem a tojások héján, sem pedig a csomagolásukon nem volt jelölés.
Sem a tojások héján, sem pedig a csomagolásukon nem volt jelölés.

Csomagoláshoz szükséges kartonból, flakonból és címkéből kétszáz raklapnyit találtak, amely hat nyerges vontató teljes kapacitásának felel meg.

Szankció sem lesz, ha eddig az időpontig cselekszik.

Szlovén sofőr szállította a rakományt.

Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, az szintén hétfő éjfélig tehet eleget bevallási kötelezettségének.

Az egy százalékokról is dönteni kell.

Nem haladhat át gabona hazánkon ellenőrzés nélkül, ha a legkisebb gyanú is felmerül a járőrökben, hogy a fuvarozók megszegik az Ukrajnából érkező gabona importtilalmát.

Az ellenzék a tavalyi kampányban milliárdokat kapott külföldről, a magyar hatóságok több szálon is vizsgálódnak.

A hűtőkocsi román sofőrje a bemutatott papírok szerint 800 kilogramm feladott csomagot szállított.

A most munkába álló drónok jól kiegészítik a NAV korábbi beszerzéseit, hiszen ezek az eszközök is elsősorban a műveleti feladatokat támogatják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás szerint Magyar Péter és a Tisza Párt hazudik, amikor tagadják, hogy szakértőik a párt álláspontját képviselik.

Van egy hely, ahol mindenki meggyőződhet arról, hogy a zsilipek zárva vannak.

Hétvégén is meló ezerrel – jelezte a kormányfő.

Kemény üzenetet kaptak most az álhírgyártók.

Közösségi oldalán is megosztotta az eseményről készült videót.

Különös dologra hívta fel a figyelmet.

Andrij Jermak felfedte, hogyan készíti elő.

The leftist-liberals believe that good economic policy means taking more money away from the people, Hungary's Prime Minister pointed out.

Ami Magyarországnak rossz, az jó Magyar Péternek – ez a Tisza Pártban elfogadott nézet.

Még azokon is segíthet, akik örökölék a kockázatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.