Elment Béla bácsi, az első magyar fúziós zenész
Hetvenkilenc esztendős korában elhunyt Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző, zongorista, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja.
Hetvenkilenc esztendős korában elhunyt Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző, zongorista, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja.

Ma hajnalban, életének nyolcvanadik évében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, érdemes művész.

Hatvannyolc esztendős korában elhunyt Mányoki Endre, egykori kollégánk.

Godard nemcsak a filmkészítést újította meg, de azt is átalakította, ahogy a filmkészítésről gondolkozunk.

Putyinnal való kapcsolatát megterhelte Gorbacsov öröksége, ám hazánknak kedvezett a glasznoszty.

Az Álomfogó-regények írójának halálhírét Böszörményi Gyula családja egy, a Facebookra kitett közleményben tudatta ma.

Haumann Péter már itt, a Földön tagja lett a Halhatatlanok Társulatának.

Filmjei tükrében emlékezünk Gyarmathy Líviára.

Elment egy rendhagyó lengyel, a magyarok barátja, Kelet-Közép-Európa szerelmese, Aleksander Nawrocki.

Emlékezés Rohály Gábor borászati szakíróra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.