Egy személyes emlékkép: 1972, dunai hajó. Táncsics? Hunyadi? Rákóczi? A nevére már nem emlékszem. Ám arra igen, hogy mi, tartalmas szórakozásra vágyó tizenévesek (igen, hiszen akkoriban épp a fúziós, a progresszív és a rock dívott) miként préselődtünk egymáshoz a nem túl tágas fedélzeten. De mit számított mindez, amikor a hajó egyik színpad nélküli szegletében két középkorú, zseniális muzsikus ül, s ontja magából a míves zenét: Szakcsi Lakatos Béla egy szál Fender-zongorán, fején elmaradhatatlan sapkájával, mellette egy tömött bajuszos „srác”, Kőszegi Imre varázsolja a dobbőröket. Mit tudtuk mi, hogy a fekete-fehér billentyűkön sebesen járó ujjak gazdája 1970-ben a Pege Quartett tagjaként a montreaux-i jazzfesztivál második helyezettje, aki ráadásul nem sokkal a hajós koncert előtt tért haza Amerikából, New Yorkból. Bennünket csak a zene érdekelt, az furcsa, klasszikus, sőt pop (!) elemekkel átszőtt modern dzsesszmuzsika (kapott is érte dzsesszista kollégáitól hideget-meleget!), amely néhol elvarázsolt, máskor felkavart. Amelyre egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni.
„A Szakcsit” ekkor kezdtük felfedezni magunknak. Kiderült, hogy a Rákfogó együttesben is zenél nem kisebb társakkal, mint a már említett Kőszegi, Babos Gyula, valamint a későbbi Syius-legendákkal, Ráduly Mihállyal és Orszáczky Jackie-vel. A 80-as évek elejéről a Saturnusszal két nagylemez is őrzi Szakcsi Lakatos Béla szerzeményeit, s vele az általa megálmodott veretes populáris dzseszz-rock muzsika lenyomatát.
Bevillan a másik személyes emlékkép, az esemény dátumára pontosan emlékszem: 1974. július 26. Nagyicce, strand. Magyarországon először fürdőzéssel egybekötött rockparádé. De inkább egy jó hangulatú jam session a hazai dzsesszisták, valamint az élvonalbeli blues és rock jeleseinek közreműködésével, és persze Szakcsi Lakatos Bélával.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!