Infláció: kiderül, hogyan indult az év
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

Tarthatatlan a helyzet Németországban, egyre nagyobb az elégedetlenség a kormánnyal szemben.

Olaf Scholz és Friedrich Merz összecsapását közvetíti a német közmédia.

Egy hónapon belül kilenc bűncselekményt követett el a helyi üzletek réme.

Sokkoló esetről számolt be a német sajtó.

Az áldozat azóta halálfélelemben él.

A XI. Század Intézet podcastjében Békés Márton, az Intézet igazgatója Szájer Józseffel, a Szabad Európa Intézet vezetőjével, volt európai parlamenti képviselővel beszélget, a közelgő németországi előre hozott választások kapcsán.

A 2023. október 7-i Hamász-támadás után jelentősen nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma Németországban.

Mi vagyunk az a párt, amely ismét egyértelműen a német érdekeket helyezi a középpontba – hangsúlyozta Alice Weidel, az AfD kancellárjelöltje.

Egy mentőállomáson a 24 éves nő gyógyszereket kevert kollégái italába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt a tragédia.

A kormányfő október 23-i beszédéből osztott meg egy részletet Kocsis Máté.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

Az amerikai szankciók német érdekeltséget is érintenek.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.