Brutális késelés miatt mozgósították a német rendőrséget
Az áldozat életveszélyes sérülésekkel került kórházba, a rendőrség keresi a tettest.
Az áldozat életveszélyes sérülésekkel került kórházba, a rendőrség keresi a tettest.

A CDU és a CSU számára fontosabb a félelem, hogy elveszíti a hatalmat az AfD-vel szemben, mint az emberek biztonsága –hangsúlyozta az AfD.

A férfi többször életveszélyesen fenyegette az őt letartóztatni próbáló rendőröket.

A baloldali kormányzat a hatalom megtartása érdekében a demokrácia legalapvetőbb szabályait is hajlandó eltiporni.

Az előrehozott választás eredménye sok kérdést megválaszol Európában.

Sokak szerint Boris Pistorius védelmi miniszter lett volna a megfelelő jelölt, aki a tavalyi év végén a legnépszerűbb politikus volt.

A „brüsszeliták” nem igazán tudnak mit kezdeni Donald Trump elképzeléseivel.

Kiemelte Pakisztánt és Bangladest mint kibocsátó országot.

A csökkenő trend évek óta tart.

Naponta legalább két nemi erőszak történik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt a tragédia.

A kormányfő október 23-i beszédéből osztott meg egy részletet Kocsis Máté.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

Az amerikai szankciók német érdekeltséget is érintenek.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.