Tucatnál is több embert öltek meg fegyveresek Nigériában
A halottak között van a hadsereg egyik parancsnoka is – közölték a helyi hatóságok.
A halottak között van a hadsereg egyik parancsnoka is – közölték a helyi hatóságok.
Az elmúlt években fegyveres bandák helyi közösségek százaira támadtak rá Nigéria északnyugati részében, míg északkeleten az iszlamista szakadár fegyveresek folytatják támadásaikat.
Nigéria egyes részein tombol az erőszak: dzsihadista lázadással és szakadár törekvésekkel is szembe kell néznie az új elnöknek.
Az áldozatok számának emelkedésére számítanak Nigériában.
A választás tisztaságát az ellenzéki pártok vitatják, és lemondásra szólították fel a megválasztott elnököt.
A vallási-etnikai ellentétekkel és a terrorizmussal is meg kell küzdenie az új államfőnek.
A bombarobbanásban legalább 54 ember azonnal meghalt, rengeteg a sérült.
Az egyetlen ok, amiért Afrika bármikor pénzt kap, az a saját teljesítménye, valamint az ottani – külföldi – befektetések védelme.
A háromezer dollár azonnali gyorssegéllyel a sebesült túlélő ellátását és a támadás során felgyújtott plébánia helyreállítását támogatja hazánk.
Bár kapcsolataik kiválóak, örülnének, ha norvégként jelölnék meg őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.