Djokovics gálázni ment, miközben tudta, hogy koronavírusos?
Gyermekekkel is fényképezkedett a világelső a pozitív teszteredménye megérkezésének másnapján.
Gyermekekkel is fényképezkedett a világelső a pozitív teszteredménye megérkezésének másnapján.

A cseh játékos tartózkodási engedélyét utólag vonta vissza az ausztrál hatóság, egye nagyobb a káosz.

A spanyol teniszező arról is beszélt, hogy túl sokat szenvedett már a világ a szabályok felrúgása miatt.

Egyelőre egy melbourne-i karanténhotelben „raboskodik” a világelső teniszező.

Úgy tűnik, a szerb teniszező mégsem vehet rész az Australian Openen.

Az első Ausztráliába érkezők között máris akadt koronavírus-fertőzött sportoló.

Novak Djokovics az egyest megnyerte, a világ legjobb párosa ellen azonban ő is tehetetlen volt.

A szervezők figyelmét sem kerülte el a fiatal magyar teniszező két szenzációs győzelme.

Az idei év három legerősebb férfi teniszezője közül kettő már az új generációt képviseli.

Nem jött létre az álomdöntő az évzáró vb-n, Tokió után Torinóban is Zverev lett a világelső végzete.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jövő évi büdzsében 450 milliárd forint szerepel ennek a tételnek a fedezeteként.

Részben beismerte a dolgot.

Jövő szeptembertől rátennék a kezüket a magyarok pénzére.

A balliberális szavazók is neheztelnek Magyar Péterre.

A lengyel alkotmánybíróság döntést hozott a bírák ügyében.

Sokan már most a választási ígéretek megszegését emlegetik.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

A Ferencváros támadója hétvégén fáradtság miatt nem volt ott csapata mérkőzésén.

Az ingatlanpiac kulccszereplői szakmai fórumon vitatták meg az ágazat helyzetét.

Megy a hiszti ezerrel, az olimpiai bajnoknak semmi sem jó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.