Hat év börtönre ítélték az élettársát vascsővel halálra verő szabolcsi férfit
Tragikus.
Tragikus.

Felfüggesztett szabadságvesztést is kaptak, nem akarnak visszamenni Norvégiába.

Hat év fegyház lett a vége.

Nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösséget, ezért visszavonták a fellebbezést.

Nyomkövetőt kell hordania a műtrágyakirályként ismert nagyvállalkozónak, és csak engedéllyel hagyhatja el tartózkodási helyét
Megálmodhatta az elítélt bűnöző, hogy ki is gyilkolta meg a politikusnőt.
Féltékenységből lőtte agyon riválisát a nyíregyházi H. Miklós, aki riválisa apját is lelőtte Oroson.
Nem tett vallomást ma az előkészítő ülésen Bige László, akit több mint százmilliós vesztegetési összeg átvételével vádol az ügyészség.
A rendőr visszautasította a korrupcióra irányuló kísérletet, az esetet azonnal jelentette parancsnokainak.
Jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt az altatóorvost, aki még 2016-ban egy műtét során rosszul intubálta a betegét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Október 23-án a jobboldal megnyerte az utcát és a digitális teret is.

Deák Dániel lezárta a számháborút.

Egy ittas sofőr okozta a tragédiát.

A miniszterelnök az ünnepi beszédében külön a fiatalokhoz is szólt.

A Gundremmingen atomerőmű két reaktorának hűtőtornyait felrobbantották. Németország az energiafüggőség felé sodródik.

A hegyimentők már csak a holttestét találták meg.

Régóta húzódó határvitát zártak le.

Hiába úszott világcsúcsokat és végzett a pontverseny élén, olimpiai bajnokunk elesik a pénzjutalomtól.

Két kormánykerék, zakatoló Csepel dízelmotor és kabriós élmény fogadott a régi, igen ritka Dutra dömperen.

A magyar teniszező a 29. tornagyőzelmét ünnepelhette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.