Amerikai elnökválasztás: döntő jelentőségű lehet a Z generáció szavazata
Maratoni futáshoz hasonlítja az olasz sajtó az amerikai választási kampány utolsó napjait és óráit.
Maratoni futáshoz hasonlítja az olasz sajtó az amerikai választási kampány utolsó napjait és óráit.
Az olasz kormány úgy döntött, hogy nem várja meg az Európai Bíróság határozatát azzal kapcsolatban, hogy Banglades és Egyiptom biztonságos országnak minősül-e.
Az amerikai elnökválasztást megelőző napokban, az olasz pártok is kifejezték állásfoglalásukat, arra vonatkozóan, hogy kit látnának legszívesebben az USA jövőbeli elnökeként.
Már többször is bebizonyosodott, hogy komoly árat fizetnek azok, akik megpróbálják megfékezni az illegális bevándorlást.
Az olasz kormány számára kétségtelenül visszaigazolást jelent, hogy még a baloldali kormányok is elismerik, hogy egy külső, harmadik ország bevonása szükséges a menedékkérelmek elbírálásához.
Vulkáni tevékenység miatt aggódnak a szakértők.
A kormánypártok egész héten az utóbbi két év eredményeit mutatják be olaszországi körútjukon, amely az „Olaszország ismét szárnyal” címet kapta.
Róma elkötelezte magát a határok védelme mellett.
A svájci–olasz határon magasodó Matterhorn csúcsa ismerős lehet a Toblerone csokoládé csomagolásáról is.
Az olasz baloldal az Európai Bizottsághoz fordult, hogy büntesse meg Olaszországot az albániai táborok miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.