Súlyos károk érhetik Nagykanizsát a politikai gáncsoskodás miatt
A baloldali többségű frakció 2019 óta a sokadik olyan döntést hozta, amely komoly veszteséget okoz a városnak.
A baloldali többségű frakció 2019 óta a sokadik olyan döntést hozta, amely komoly veszteséget okoz a városnak.
A bezárt Cserepes sori piac kereskedői a padlóról próbálnak felállni, a volt igazgató a Maldív-szigetekről üzent.
A kormány támogatásával felépül a káptalanfüredi sporttábor, ám a strandot használhatatlanná tette a balliberális polgármester.
A településen sokat remélnek a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztésétől és a reptér hasznosításától is
A városvezetés szerint a fejlődés kulcsa a bizalom, amit nehéz kiépíteni, de nagyon könnyű eljátszani.
A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyen az új önkormányzati klubban molesztáltak több kiskorút.
Az egyéni és a pártérdekek miatt sok településen egymásnak estek a gyurcsányista összefogás pártjai, ezért több helyen megszűnt a baloldal többsége.
A jelek arra utalnak, hogy a Veres Pál polgármesterféle vezetés elveszthette a minősített többségét.
Arra kérik a miniszterelnököt, érvényesítse a magyarok érdekeit és ne engedjen a nemzetközi nyomásnak.
Ha a balliberálisok valóra váltják a fenyegetéseiket, egy sor polgármesteri döntést eltörölhetnek Nagykanizsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
Cikkünk a meccs idején folyamatosan frissül!
Az Union Berlin és a Stuttgart meccsének második félideje egy gólt sem hozott, az első annál többet.
Ukrajna három kínai céget szankciókkal sújtott.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.