Második útja Budapestre vezetett: ezért volt jelentős az Orbán–Fico találkozó
Vass Ágnes, a Magyar Külügyi Intézet kutatója elemezte a szlovák kormányfő vizitjét.
Vass Ágnes, a Magyar Külügyi Intézet kutatója elemezte a szlovák kormányfő vizitjét.

Fel kell venni a kesztyűt!

István nem tréfál.

Szánalmas vergődés a baloldalon.

Üresen maradhat az Európai Tanács elnöki széke.

Az árnyékkormány szóvivője csúnyán leszerepelt.

Vidáman indult az új év a Klubrádióban.

A Magyar Nemzetben futó, Soros legfontosabb emberei sorozatunkban a kilencvenéves Charles Gati (Gáti Károly) munkásságáról írtunk.

Újabb baloldali kamuról hullott le a függetlenség álarca.

Az etológus szerint az oktatás akkor is ramaty, ha a PISA-felmérés mást mutat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

A vizsgálatok szerint az ügyben nem érintett politikus.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.

Először szenvedett vereséget az NB I-ben a Paks a 2025/26-es idényben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.