Százszázalékos a feldolgozottság az orosz elnökválasztáson
Vlagyimir Putyin 87,28 százalékos eredménnyel nyert.
Vlagyimir Putyin 87,28 százalékos eredménnyel nyert.

A rekordmagas részvételi arány megmutatta az elnök támogatottságát.

Több keleti országból azonban sorra érkeznek a gratulációk az orosz elnöknek.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető táviratot küldött szövetségesének.

Az orosz elnök szerint Moszkvának gondolkodnia kell azon, hogy kivel tárgyaljon majd az ukrajnai békekötésről.

Rekordszámú részvétel volt az oroszországi elnökválasztáson az illetékesek szerint.

A záró nap a legforgalmasabb az orosz elnökválasztáson.

Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának főtitkára, Gennagyij Zjuganov reagált a francia államfő retorikájára.

Gyújtópalackot dobtak a moldovai orosz nagykövetség udvarába.

A Magyar Nemzet tudósítója moszkvai szavazóhelyiségekbe látogatott el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.