A drótszamár válthatja fel a lovakat az öttusában Párizs után
A sportág vezetői szerint a lovaglás megmaradásával a sportág eltűnne az olimpiai programból.
A sportág vezetői szerint a lovaglás megmaradásával a sportág eltűnne az olimpiai programból.

Sokat módosult az öttusa az elmúlt években, de a mostani tervek minden eddiginél radikálisabbak.

Gulyás Michelle a tokói játékok után a tanulmányaira összpontosított, mostantól újra az öttusa élvez elsőséget.

A remekül időzített eljegyzés volt a titok.

Gulyás Michelle csak azért csalódott, mert pont az a szám ment neki gyengébben Tokióban, amiről nem ő tehetett.

Közvetve a szent fiú és a német lány drámájának is köszönhetjük az olimpiai dobogót.

A 30 éves öttusázó katartikus versenyben végzett a harmadik helyen, Gulyás Michelle tizenkettedik.

Marosi harcban lehet az érmekért, Kasza célja a középmezőnyhöz való felzárkózás lehet.

Alapvetően jól sikerült a rangsoroló vívás, de mindkét magyar indulóban benne maradt még egy-két tus.

Holnap reggel a vívással kezdenek. Három tapasztalt versenyző mellett egy juniorkorú sportoló képviseli a magyar öttusát Tokióban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.