Hiába akarják lenyomni az öttusázók torkán a lovaglás eltörlését
A hazai öttusa jelenlegi és korábbi kiválóságai egyöntetűen állítják: lovaglás nélkül öttusa sincsen.
A hazai öttusa jelenlegi és korábbi kiválóságai egyöntetűen állítják: lovaglás nélkül öttusa sincsen.

Marokkózás, kalaplengetés, lavórban gumikacsa-tologatás, orrtúrás és szimulátorbiciklizés. Ez a jövő öttusája.

Klaus Schormann körül áll a bál, az öttusázók többsége követeli vissza a lovaglást.

A korosztályos világversenyen érmet szerzett két öttusázó is rajong a lovaglásért.

Mizsér Attila szíve is fáj a klasszikus öttusáért, de szerinte elkerülhetetlen a sportág reformja.

Öttusa – lovaglás nélkül. Mint az erdő madárdal nélkül.

Kovács Sarolta boldogan készül az anyaságra, ugyanakkor felháborítja az öttusa bejelentett megreformálása

Nem meglepő, hogy a NOB erőszakolja ki a tradicionális sportág megreformálását.

Több mint hatszáz sportoló, köztük több magyar kiválóság is a nemzetközi szövetség elnökének távozását követeli.

A magyar Európa-bajnok versenyzőt sokkolta a a nemzetközi szövetség döntése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.