Összecsapások törtek ki az afganisztáni–pakisztáni határon
A tálib védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, a támadás megtorlás volt Pakisztán Kabul elleni légicsapásáért.
A tálib védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, a támadás megtorlás volt Pakisztán Kabul elleni légicsapásáért.
India figyel.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
A külügyminisztérium szóvivője nem erősítette meg a látogatást.
Az épület már korábban veszélyesnek lett nyilvánítva.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
Pakisztán zsarolni próbálja Nagy-Britanniát?
Az amerikai elnök rendkívüli kijelentést tett.
Az ország tagadja, hogy polgári célpontokat támadott.
A G7 és Kína is nyugalomra inti a két atomhatalmat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint azokhoz is szólni kell, akiket a Tisza megtéveszt.
Mohácsy István szerint minden idők egyik legnagyobb Békemenetén a fiatalok is tömegesen kiálltak a béke és a hazaszeretet mellett.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a Békemenet túlmutatott önmagán, és hónapokra meghatározhatja a közélet hangulatát.
Este drasztikus változás várható.
A Patrióták Európáért pártcsalád vezetői közös nyilatkozatban erősítették meg meggyőződésüket a kontinens jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekben.
A külgazdasági és külügyminiszter erről akkor beszélt, amikor Washingtonban átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nevében.
Ha a drukkerek időben visszaérnek, a Groupama Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.
A miniszterelnök a fiataloknak is üzent október 23-i beszédében.
Közösségi oldalára tett fel egy különleges videót a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a magyarok nélkül soha nem bukott volna meg a kommunizmus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.