Lila ágyban aludt a Ferencváros vezetőedzője, azonnal rászóltak, hogy kérjen cserét
Pascal Jansen a csatárokról és a fiatalokról is nyilatkozott.
Pascal Jansen a csatárokról és a fiatalokról is nyilatkozott.

Több érdekes meccs is lesz a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában: kiesési rangadó, edzőpremier, korábbi csapata ellen játszó szakvezető és egy vérbeli rangadó.

A dunaszerdahelyi csapattal vív edzőmeccset a Fradi.

Pillanatnyilag továbbjutásra áll a magyar bajok az El-ben.

Pontatlan volt a címvédő Győrben.

Az FTC vezetőedzője szerint mindkét együttes számára kulcsfontosságú mérkőzés következik az Európa-ligában.

Bognár György a Fradi hétközi játékára alapozta a taktikáját.

A Tottenham Hotspur elleni mérkőzés után újabb nehéznek ígérkező találkozó vár a Fradira.

A Ferencváros edzője elismeri és követi az angol futballt.

A Fradi és a Tottenham találkozója csütörtökön 18.45-kor kezdődik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.

A szakértő szerint nem érdemes sokáig várni Varga Mihályéknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.