„Töretlen hittel ember és magyar”
Világcsúcskísérletként indult, mára szépirodalmi ünnep lett a Wass Albert-művek felolvasása a Kárpát-haza és a nagyvilág magyar közösségei számára.
Világcsúcskísérletként indult, mára szépirodalmi ünnep lett a Wass Albert-művek felolvasása a Kárpát-haza és a nagyvilág magyar közösségei számára.

Felelevenítette a Luca napi kotyolás szokását a Kevély Táncegyüttes.

A mától vasárnapig tartó rendezvény több mint ezer programmal várja az érdeklődőket.

A regösénekek pogány, csillaggyertyás agancsú csodaszarvasa keresztény vonatkozásban a karácsonykor megszülető Krisztussal azonosul.

Karácsony óta Leidinger István pomázi polgármesteren röhög a szentendrei járás apraja-nagyja.

Kétszázmillió forint folyószámlahitel felvételéről döntött Pomáz új, balliberális vezetése: a város a banknak nyolc telket ajánlott fel ingatlanfedezetként és inkasszójogot az önkormányzat számlájára.
Az íjat kifeszíteni egy meglett férfiembernek is komoly teljesítmény, nemhogy egy 11 éves, törékeny kislánynak, aki nem sokkal korábban hagyott fel az erősportnak aligha nevezhető ritmikus gimnasztikával. De hogy közben még vágtázzon is egy paripán, és úg



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.