„Haj, regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen”

A regölés a téli napforduló pogány kori emléke, a karácsonyi ünnepkör egyik legértékesebb hagyománya, egyike legrejtelmesebb szokásainknak. Már a középkori okleveleink is emlegetnek „regösöket”, többet név szerint is. A regösök István napjától, december ­26-tól újévig járták a falvak házait és a háziak­nak énekekben adták elő a jókívánságaikat: egészséget a család minden tagjának, bő termést, az eladósorban lévő lányoknak pedig jó férjet kívántak. Kereplőkkel, dudákkal, dobokkal köszöntőket is mondtak, kívánva egymásnak bőséget, boldogságot.

Gyémánt Ádámnak, a Kevély Táncegyüttes művészeti vezetőjének jutott eszébe a népszokás felelevenítése, elsősorban közösségépítő szándékkal. Az együttes férfi tagjai megtanulták a dalokat, beöltöztek, és furulyával, köcsögdudával, láncos botokkal felfegyverkezve regöltek december 29-én késő délután.

A Kevély Táncegyüttes férfi tagjai furulyával, köcsögdudával, láncos botokkal felfegyverkezve énekeltek
Fotó: Selmeczi Tamás

A pomázi Kevély Táncegyüttes 2016 szeptemberében verbuválódott, elsősorban – de nem csak – a Sashegyi Sándor Általános Iskola diákjaiból. Négy korcsoportban tanítják a gyerekeket. A városi rendezvényeken kívül a környékbeli színpadi felkéréseknek is megpróbálnak eleget tenni. Az együttes alapítója és vezetője Nagy Koppány ­Lász­lóné Farkas Annamária. A táncegyüttes további alapítói, művészeti vezetői és koreográfusai Gyémánt Ádám és Gyémánt-Csontos Lívia táncpedagógusok, a népművészet ifjú mesterei.

Tekintsék meg a pomázi regölésen készült képgalériánkat:

A regölés

„Kora reggel regösök járták végig az utcákat, s köszöntő gyermekek; aztán szomszédok, rokonok, komák. Székelyföldön »megénekelik« egymást a nagycsalád különvált tagjai; énekes köszöntővel keresik föl az »öreg« házát, s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szeretteivel. A regösök csapata általában vízkeresztig járta a falut. Pogány-keresztény alakoskodók voltak ők. Állatbőrbe öltöztek, láncos bottal, köcsögdudával, dobbal zajongtak, zenéltek, »moccantottak«. Különösen a lányos házakat keresték föl, egyebek között farsangi esküvőre regélték egybe a fiatalokat” – fejti ki Molnár V. József néplélek- és néprajzkutató a Kalendáriumában.

A regösök bevezetőjükben megnyugtatták a családot, hogy nem rablók, hanem Szent István szolgái. A regölés a kereszténység hatására ugyanis karácsony másodnapjához, Szent István vértanú ünnepéhez, aztán magának Szent István királynak a napjához is kötődő néphagyománnyá alakult. A csodaszarvasról, tiszta forrásról, pázsitról daloltak, majd termékenységet varázsló jókívánságokat mondtak a gazdának és háza népének. Ahol eladó lány volt, ott legénnyel regölték össze, hogy mielőbb bekössék a fejét. „A szarvas a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép: az örök megújulás, újjászületés szimbóluma. A regölés és a hozzá kapcsolódó rítusok alapján a csodaszarvas a téli napforduló égboltjának jelképe. A csodaszarvas szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítő gyertyák a megújuló, újjászülető fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják. A regösénekek pogány, csillaggyertyás agancsú csodaszarvasa keresztény vonatkozásban a karácsonykor megszülető Krisztussal azonosul. A felhőből alászálló szarvas tehát égi követté válik – Krisztust jelképezi. A mitikus csodaszarvas a magyarságnak új hazát mutatott, a csodafiú szarvas, vagyis Jézus Krisztus az égi hazát nyitotta meg István királynak. Ebből is kitűnik, hogy a régi pogánykori szokásokat átszínezték a keresztény vallás elemei” – írja ­Balogh Júlia Szent Mihály havától Kisasszony haváig című művében.

Az egyik elmélet szerint a regös, rege hangutánzó szavakként keletkeztek, és a rekeg szó rokonságába tartoznak, melyek a regösök hangoskodására, zajongására, nyers előadásmódjára utalhattak. Egy másik álláspont szerint a „reg” szó hevületet jelentett, s a táltos extázisára, rejtekezésére utaló kifejezés. A zajütés és a „regö rejtem”-féle szavak ritmikus ismétlése utal a szokásnak a téli napfordulat ősi ünnepével való kapcsolatára. A Magyar katolikus lexikon állítása szerint a regösök az eredeti felfogás szerint nem közönséges köszöntők, hanem a táltosok ősi tudását felvillantó emberek voltak. A magyar néprajz a regösénekeket a kollektív jellegű, ünnephez kötődő rítusénekek közé sorolja, melyek alakoskodással, mágikus varázscselekmény bemutatásával járó varázsénekek is egyben, és a népköltészet egyik legarchaikusabb rétegét alkotják.

A regölés szokásáról elsősorban egy 1954-es Zala megyei gyűjtésről válogatott Gyémánt Ádám, többek között ezt is: „Adjon az Úristen ennek a gazdának / Két kis ólat, száz darab malacot, / Az egyikből kifussanak, a másikba befussanak. / Haj, regö rejtem, azt is megadhatja/ az a nagy Úristen.”