Arne Slot támogatásáról biztosította a Liverpool-szurkolók legújabb ellenségét
A holland vezetőedző megdicsérte a csereként beálló Trent Alexander-Arnoldot.
A holland vezetőedző megdicsérte a csereként beálló Trent Alexander-Arnoldot.
A magyar játékos rossz passza büntetőt eredményezett a Chelsea elleni mérkőzésen.
A londoni csapat hazai pályán legyőzte a már bajnok Vörösöket.
Az edzőnek nem tetszett, hogy Tarkowski a durva belépője után csak sárga lapot kapott a liverpooli derbin.
David de Gea egyedül edzője védelmére számíthat, a spanyol sztár karrierje leszállóágba került.
Mikel Arteta csapata szinte a teljes idényben vezette a Premier League-et, de lerombolja a saját aranyesélyét.
Az éjszakai dorbézolás végösszege 36 ezer euró környékén állt meg a mulatozó társaság számára.
Pedig a Tottenham edzője pénteken még vicces hangulatában volt, Pep Guardiolából próbált bohócot csinálni.
A Liverpool egy hete 7-0-ra kiütötte a Manchester Unitedet, most meg leszerepelt a sereghajtó otthonában.
Graham Potter nem tud eredményes csapatot formálni a sok klasszist összevásárló Chelsea-ből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.