Még csak vágy, nem kitűzött cél az arany a Puskás Akadémiánál
Hornyák Zsolt vezetőedző a kiegyensúlyzott szereplés mellett a fiatalok beépítését tekinti feladatának.
Hornyák Zsolt vezetőedző a kiegyensúlyzott szereplés mellett a fiatalok beépítését tekinti feladatának.

A tabella első és harmadik helyezettje közötti meccsen merészség lenne esélyest megnevezni.

A stadion rekonstrukciója nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú beruházás, több száz pályázat közül lett a legjobb.

A két fővárosi rivális meccse mellett Kisvárda–Puskás Akadémia rangadó az NB I 17. fordulójában.

A címvédő a tavalyi ezüstérmest fogadja, két nagy múltú fővárosi klub kiesési rangadót vív.

Simán legyőzte a Paks a Puskás Akadémiát, a két csapat idénybeli, egymás elleni összesített mérlege 10-2.

Átlagosan egy év sem jut az edzőknek a magyar bajnokságban, 2021-ben már tíz klubnál váltottak.

A lilák hiába hajtottak, gyengén futballoztak, és csak szépíteni tudtak a hosszabbításban.

A Puskás Akadémia hátrányból fordított, és megszilárdította a helyét a dobogón.

A Loki örülhetett, hogy hazai környezetben megúszta a kiütéses vereséget, de nehéz helyzetbe került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.