Nem jött be az edzőcsere az MTK-nak, kikapott a Puskás Akadémiától is
A hajrában legendás futballisták leszármazottjai váltották egymást a hazai csapatban.
A hajrában legendás futballisták leszármazottjai váltották egymást a hazai csapatban.

A Mol Fehérvár csaknem fél órát emberelőnyben játszhatott, de meg kell elégednie egy ponttal.

A várdaiak öt pont előnnyel állnak a tabella élén, szépségdíjas góllal győzték le a Puskás Akadémiát.

Az MLSZ adatbankja szerint a találkozót január 26-án 19 órától rendezik meg Felcsúton.
A 70. percben a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, és azt később sem lehetett folytatni.

A nemzetközi poronddal ellentétben itthon a Puskás Akadémia nyert, az Újpest vereséggel rajtolt.

A felcsúti együttest összesítésben 5-0-lal búcsúztatta el az RFS az Európa-konferencialigától.
„Labdabirtoklásban jók voltunk, az akaraterő rendben volt, de az egyéni hibák döntőnek bizonyultak.“

Kellemetlen vereséget szenvedett a felcsúti klub, amelynek ezzel könnyen véget érhet az európai kaland.

A lila-fehérek kínos emléket feledtetnének. A Puskás Akadémia Lettországban játszik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.