A Puskás Akadémia nem csak a Vidit, a Fradit is lepipálta
A három magyar kupacsapat közül a felcsútiaknál szerepelt a legtöbb magyar játékos.
A három magyar kupacsapat közül a felcsútiaknál szerepelt a legtöbb magyar játékos.

A felcsútiak egy öngóllal és egy parádés kapáslövéssel verték a Turkut, ezzel továbbjutottak.
Vélemények labdarúgócsapataink nemzetközi kupamérkőzéséről.

A Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár is pályára lép csütörtök este a Konferencia-liga első selejtezőkörében.

Az NB I dobogós csapatai már javában készülnek az új szezonra, a többi NB I-es klub nem kapkod.

Történelmi sorsolást tartott kedd délután az UEFA, két magyar csapat volt érdekelt.

Mészáros Lőrinc visszatekintett a nemrég véget ért idényre, illetve beszélt a várható játékoseladásokról is.
Egyensúlyba került az eredeti cél és az eredményesség, a fiataloknak is köszönhető az ezüst.

A Puskás Akadémia vehette át az ezüstérmet, a Fehérvár a bronzot, csúnyán búcsúzott a Budafok és a Diósgyőr is.

Fejér megyei csapat lesz az NB I idei ezüstérmese: a jelenlegi második Puskás Akadémia vagy a tavalyi második Mol Fehérvár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.