Világító vaddisznók
Egyéb állatfajokban jelentősen csökkent a szint, míg a vaddisznókban tartja magát, ugyanúgy sugároznak csörtetés közben.
Egyéb állatfajokban jelentősen csökkent a szint, míg a vaddisznókban tartja magát, ugyanúgy sugároznak csörtetés közben.

Nem tudni, mi áll a jelenség hátterében.

Az amerikai elnök meggondolatlan kijelentése azért is furcsa, mert fia, Beau Biden agydaganatban hunyt el.

Az orvosi vizsgálat után kiderült, hogy a rák egy ritka típusával küzd a nő, akinek erről fogalma sem volt.

Csökkent a daganatok okozta halálozások száma Magyarországon, az uniós országokhoz képest azonban még mindig rosszul teljesítünk.

A kutatócsoport célja, hogy a gyógyulási arány tovább emelkedjen, illetve a jövőben a melanóma krónikus, kezelhető betegséggé váljon.

Újabb, élete eddigi legfontosabb csatáját nyerte meg Martina Navratilova.

A természetkárosítás miatt indult büntetőeljárás iratait a nyomozók átadták az ügyészségnek.

Az mRNS-alapú vakcinák sikere a koronavírus elleni küzdelemben arra ösztönzi a kutatókat, hogy hasonló vakcinákat hozzanak létre daganatok ellen.

Meghökkentő tanulmány látott napvilágot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.