Yasmina Reza professzionálisan adagolja a feszültséget
Élvezetes, borzongató, többféle módon ható könyv a Babilon.
Élvezetes, borzongató, többféle módon ható könyv a Babilon.
Kettétört sorsok. A szovjet munkatáborokat megjárt sok százezer magyar emléke érdemes a tudományos feldolgozásra és a történelmi emlékezetünkben való megörökítésre.
Vers is van benne, elvégre költő írta, mélység, magasztosság és ünnepélyesség, lassú, lassúbb, de mélyenszántóbb hegyi élet. És hegyi halál, persze.
Antonioni egész életművében a kommunikációképtelenségről forgatott filmeket, a Nagyítás is erről szól. A film egy kamasz fiú álma az elképzelt, de nem valós szabadságról.
Az Ég tartja a Földet. Árpád-házi Szent Erzsébet életútjáról írt történelmi regényt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke.
A Hercegnők című könyv három klasszikus mesét tartalmaz (Hamupipőke, A herceg és a hercegnő, Csipkerózsika) – a szövegeket Anna Casalis írta (át), az illusztrációkat Tony Wolf készítette.
A végig finnül megszólaló, friss album azoknak is érdekes hallgatnivaló, akik nem az együttes vagy a műfaj rajongói. A Korpiklaani újra magára talált.
Tamás Ilona 2011 áprilisában kapta meg magyar állampolgárságát, melynek következtében Szlovákiában törölték a címlistáról. Százévesen is küzdött a magyarság jogaiért.
A Tízperces esti mesék tíz meséjéhez tíz különböző illusztrátor munkája társul. A legkisebbeknek, illetve az önálló olvasásban alsó középszinten járó nagyobbacskáknak szánták.
Nem passzív kíváncsisággal, inkább valamiféle beleélő aktivitással vizsgálom a látottakat – mondta lapunknak Szegő György, a Műcsarnok művészeti vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A katalánok három nyeretlen bajnoki után készültek javítani a Mallorca otthonában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.