Áldozati vakolat
Felgyorsult ütemben halad a magyar katolikusság első számú temploma az esztergomi bazilika – teljes rekonstrukciója.
Felgyorsult ütemben halad a magyar katolikusság első számú temploma az esztergomi bazilika – teljes rekonstrukciója.
A turulszobrot és a Halászó gyermekek kútját is restaurálták.
Elkészültek a Nemzeti Hauszmann-program által a régi fényét visszanyerő budavári palota első látványtervei.
Szűk másfél évtized múlva ismét Mátyás-kori fényében tündököl a kettős várrendszer a királyi palotával.
A Nemzeti Hauszmann-program keretében történő felújítással több mint fél évszázados adósságot sikerül törleszteni.
Az ország legnagyobb Zsolnay-kandallójának a rekonstrukciója mellett megtörtént a pirogránit királyképek felhelyezése is.
Istvánfi Gyula, számos műemléki felmérés és helyreállítás vezetője úgy véli, a rekonstrukciós vitákban megkerülhetetlen a nemzeti identitás szerepe.
Lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől, várhatóan másfél évre.
Fontosak az emlékezetpolitikai és a műemlékvédelemről szóló diskurzusok, de alattomos s méltatlan, ha nem az a tartalom a tárgya, amit megjelöl.
A Nemzeti Hauszmann program keretében elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze, a déli összekötő szárny.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EU ellenzi a kerítés megépítését és annak finanszírozását.
Helló, XII. kerület – sajátosan köszönt be az új városvezetés a XII. kerületben.
Nem szép látvány a cukrászda előtti rész.
"In all cases we expect respect from ambassadors serving in our country, the ambassador's speech is therefore completely unacceptable", Foreign Affairs and Trade Minister Peter Szijjarto posted on social media.
A brüsszeli elit csak addig akarja segíteni a migránsokat, amíg távol vannak.
Estére érhetik el bolygónk felszínét.
Fennakadásokra kell számítani.
„Allah akbar” – szerepelt az egyik fenyegető e-mailben.
A Tisza Párt a magyar érdekek ellen tesz, ahol csak tud.
A honvédelmi miniszter egy katonai parádén alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.