Fém a fémhez verődik, egy kattanás, egy rándulás és zúgva indul meg velünk a felvonó. Nyitott fülkénk a bazilika oldalfalához rögzített sínek mentén kapaszkodik fel a kupola tövéhez. Itt, a tetők szintjén egy széles platformon találjuk magunkat. Ha hegymászók lennénk, ezt a helyet mondanánk alaptábornak. Szerszámosládák, gépek, kábelek, műanyag vécéfülkék, kézmosóhely a magasban és persze nagy sürgés-forgás. A homokfúvó süvítését nehéz túlkiabálni, egy munkás a kupola palástján sorakozó tizenkét hatalmas kazettás ablak egyikének fémrácsszerkezetét tisztítja meg a rozsdától. Lakatosmunka után négy réteg festék kerül rá, majd a százötven éves üvegek visszatérnek eredeti helyükre. Leszámítva persze az eltörötteket, belőlük is akad jócskán. Nehézség, hogy az üvegipar már régen nem gyárt a reformkorihoz hasonlóan vastag hengerelt üveget, ezért egymáshoz ragasztott amerikai síküvegekkel pótolják a hiányzó régieket, a különbség szinte észrevehetetlen. A műemléki helyreállítások visszatérő problémái nem ismeretlenek az ilyen feladatokra szakosodott fővállalkozó, a Belvárosi Építő Kft. előtt, de ilyen nagyságrendű és összetett rekonstrukciót számos alvállalkozóval közösen végeznek.
Nagyjából negyven méteren lehetünk, a bazilika északi tornyának ablakai szemmagasságban vannak. A panoráma már innen is lenyűgöző, de a java csak ezután következik. A kupola palástja mentén, a már megszépült tamburoszlopok előtt felfutó második lift egészen a vörösréz félgömb pereméig röpít fel minket. A jeges decemberi szél kellemetlenül befúj a kölcsönkapott műanyag sisak alá.
Festék sós ködben
– Pedig ez a szellő nem is komoly – legyint Horváth Tamás fő-építésvezető. – A negyvenöt kilométer per órás szél, na az valami, az a felső határ, ahol abba kell hagynunk a munkát biztonsági okból. Lehetetlen volna akkora huzatban bádoglemezekkel dolgozni! Igaz, így se könnyű a kollégáknak, kevéssel a fagypont felett.
A korlát mellett csillogó, olasz vörösréz lemeztekercsek sorakoznak. Várják, hogy méretre szabják őket azokon a lemezvágó és -hajlító asztalokon, amelyek egymás mögött sorakoznak az állványzaton. Száznegyvennégy felfelé keskenyedő cikkelyben futnak fel a kupola csúcsáig a régi rézlemezek, zölden, horpadtan – már ahol még fenn vannak. Egy szakaszon már az új kupolafedés fénylik. A lemezeket egyenként kell méretre szabni, itt helyben korcokat hajlítani rájuk, amelyek a lemezek összekapcsolását szolgálják. Ez a művelet a bádogosmunkálatok zárómozzanata, előbb persze a kovácsoltvas tartószerkezetet kell lépésről lépésre javítani, négyrétegű korrózióvédelemmel ellátni. A bazilikán alkalmazott speciális festék hazai cég fejlesztése, amelyet úgy teszteltek, hogy a mintadarab háromezer órát töltött sós ködben és erős UV-fényben, ami 25-30 évnek felel meg.
A háborúban bombatalálat érte a kupolát. Akkoriban pár évig jókora lyuk tátongott rajta, ezért a téglaboltozat védtelenül ázott. Horváth Tamás felkísér minket a kupola alá épített térállványzatra. A hét méter magas kereszt felől beszéd és kopácsolás hangja töri meg a szél zúgását.
– Korhű módszerrel szegecselik vissza a keresztre az új rézlemezeket, amelyeket majd később be is aranyoznak – magyarázza kísérőnk, majd fémlétrákon felmászva, szűk nyílásokon átpréselődve jutunk fel közvetlenül a kereszt alá. Nagy hasznát vesszük sisakunknak, itt képtelenség megúszni a fejkoccanást. Számos repesz vágta sérülés és golyókráter éktelenkedik az ódon vasszerkezeten, és egy jókora horpadás árulkodik az említett bomba becsapódási helyéről.
Amikor tavaly lebontották a keresztről a villám és háború lyuggatta rézburkolatot, megtalálták benne az időkapszulát, amelyet még Kopácsy József érsek rakatott oda 1845-ben. Bár egy repesz átlyukasztotta a rézhengert is, a korabeli dokumentumtekercsek csodálatos épségben vészelték át az azóta eltelt hét évtizedet.
A hagyományt folytatva ugyanide most új időkapszulát helyezett el a templom jelenlegi plébánosa, Török Csaba atya, így a hajdani tudósítások másolatai mellett mai újságok is részévé váltak a történelemnek.
Visszaereszkedünk a negyven méter magasban lévő „alaptábor” szintjéig, egy ablaknyíláson át innen juthatunk be a kupola alatti tér belsejébe. Szédítő méretek. A kupola alatti tamburban kényelmesen elférne egy ötemeletes társasház is.
A két szemközti ablaknyílásra támaszkodó hídállványzat hossza 26 méter. Erre épül fel hét-nyolc emeletnyi térállványzat, amely együtt kilencven tonnát nyom. Mindez önmagában is műszaki csoda. Ekkor csatlakozik hozzánk Németh Tamás, a bazilikafelújítás vezető építész tervezője.
Fordított esernyő
– A kupola restaurálása megoldhatatlan volna állványzat nélkül. Csakhogy a padlószint és a kupola boltozatának legmagasabb pontja között 71,5 méter a távolság! Amikor a bazilikát építették az 1840-es években, a földről kellett állványzatot emelni. Ma elgondolva hátborzongató, mennyi faanyagra volt ehhez szükség! Mi ezt az ablaknyílásokra támaszkodó, legfelül pedig fordított esernyőhöz hasonlóan befüggesztett állványzatokkal oldjuk meg. Minden elismerésem a Layher állványtechnikai cég statikus és tervező munkatársaié – fűzi hozzá a műemlék-felújításokra szakosodott főtervező, aki a bazilikát tartja szakmai életműve megkoronázásának.
A kormány által 2018-ban megszavazott és 2023-ig ütemesen folyósítandó 13 milliárd forint állami hozzájárulás az akkori költségkalkulációk szerint még elegendő volt a bazilika teljes rekonstrukciójára. Az építőipari árakban azóta bekövetkezett negyven-ötven százalékos emelkedés miatt azonban a belső szakrális terek, építészeti elemek restaurálásához további milliárdokra lenne szükség – foglalja össze a vezető építész. Németh Tamás a kezdetektől részese a beruházásnak. Mint mondja, a bazilika felújításáról szóló első, 2016-os kormánydöntést megelőzően jókora stukkó- és vakolatdarabok hullottak le a kupoláról, az északi oldal kereszthajójából, a csegelyekről (háromszögletes boltozatrész). Alighanem csak az isteni kegyelemnek köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár. Most három – köztük egy olasz festőrestaurátor – csapat dolgozik fenn, a kupola boltozatán.
Az állványokon összetalálkozunk Verebes Dóra vezető restaurátorral, aki legutóbb az Operaház belső felújítása kapcsán nyilatkozott a Lugasnak. Mint mondja, az alapprobléma és a restaurátori feladat itt lényegében megegyezik az operaházival. A beázások miatt a kupola falazata telítődött sókkal, amelyek lenyomják a gipszstukkókat, a vakolatot. A sókat a szakmában „áldozati vakolatnak” hívott papírpéppel vonják ki. Az eljárás lényege, hogy a salétrom néhány hét alatt jó eséllyel a telítetlen anyagba vándorol át, amelyet aztán leszednek és mészhabarcs vakolatra cserélnek. A hiányzó gipszstukkókat az épületszobrászok műhelyeikben újragyártják, felerősítik, a festő-restaurátorok pedig az eredeti színeknek megfelelően festik és aranyozzák.
Elsőként a kupola legfelső része, a szellőzést biztosító nyílás környezete készült el. Most már lejjebb, egymás alatt egyszerre két szinten dolgoznak a restaurátorok. Ami elkészült, közelről nézve is káprázatos. Bár itt minden dísz nagy méretű, mégis részletgazdag és precízen kivitelezett. A korszerű tervezésnek köszönhetően megszűnik az a régi probléma is, hogy a kupola vasszerkezetére kicsapódó pára lecsöpögve folyamatosan áztatja a boltozatot – mutat rá a vezető építész.
Szimbolikus megújulás
– A műszaki problémák egyre csak torlódtak a háború óta – foglalja össze Török Csaba plébániai kormányzó, akivel már odalenn találkozunk. Az atya őszintén reméli, hogy az évtizedek óta húzódó-halasztódó teljes felújítás pontot tesz a folyamatosan jelentkező bajok végére. Mint mondja, az esztergomi főszékesegyház a magyar katolikusság első számú temploma, de ennél jóval többet kell hogy jelentsen a számunkra. Az esztergomi várhegy szent hely, a magyar államiság születésének helye, volt főváros, ahol Vajk néven világra jött Szent István királyunk, ahol nyolc templom és kápolna is váltotta egymást történelmünk során, mielőtt a főszékesegyház felépült 1822–1869 között. Ez a Kühnel Pál, Packh János, majd Hild József építészek géniuszát magán viselő klasszicista remekmű négy egymást követő hercegprímás (Rudnay Sándor, Kopácsy József, Scitovszky János és Simor János) erőfeszítésének eredménye. A főszékesegyház építését az egyház finanszírozta az államtól hitbizományba kapott birtokok jövedelméből. Az építőanyagok döntő részét saját kőbányái, téglaüzemei, erdői szolgáltatták. Az egyház korabeli erőforrásaira jellemző, hogy a XIX. században Esztergomban a grandiózus főszékesegyház mellett papnevelő intézet, prímási palota, könyvtár, két kanonoki házsor, tanítóképző főiskola, kórház, több oktatási intézmény is épült. Török Csaba úgy véli, legnagyobb templomunk teljes megújulása szimbolikus jelentőségű, mint ahogy már a reformkorban kezdődő építése is az volt.
Borítókép: A kupola (Fotó: Havran Zoltán)
