Fico: Soros a világ összes migránsát behozná az Európai Unióba
Soros beleszólása az uniós vitába bizonyítja, hogy a migráció terítéken volt – véli a volt kormányfő.
Soros beleszólása az uniós vitába bizonyítja, hogy a migráció terítéken volt – véli a volt kormányfő.

A volt szlovák miniszterelnök szerint a jelenlegi pozsonyi vezetés hátba szúrta Budapestet és Varsót.

A szlovákiai lakosok több mint fele támogatná az előre hozott választások kiírását. Robert Fico nemrég jelentette be: népszavazással próbálják ezt elérni.

Kedden Jaroslav Haščák nagyvállalkozót, szerdán a titkosszolgálat igazgatóhelyettesét állították elő.
A világ számos pontján fogalmazták már meg a gyanút, hogy a milliárdos beavatkozik a helyi politikai viszonyokba.

A vezető testületet azért kellett összehívni, mert több vezető politikus júniusban kilépett a pártból.
A felmérés eredményei szerint az Irányt a megkérdezettek 18,7 százaléka választaná. Ez az eredmény nem tér el jelentősen az utóbbi hónapokban mért, 20 százalékot közelítő támogatottságtól, ugyanakkor számottevő visszaesés lenne az Irány 2014-es eredményéh
Vádalkut kötött a tavaly februári szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyének egyik gyanúsítottja, A. Zoltán, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő közvetített a nagy belpolitikai viharokat kiváltó bérgyilkosság megrendelésében – jelentette pénteken a TASR szlovák k



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magánszemélyeket ez év első hónapjaiban több kötelezettség érinti.

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.