Olvassunk Ciorant, hogy ne legyünk öngyilkosok
Negatív terápia · Bár pesszimisták és nihilisták, a román–francia gondolkodó mondatai segítenek élni.
Negatív terápia · Bár pesszimisták és nihilisták, a román–francia gondolkodó mondatai segítenek élni.
A magyar-román viszony „udvariasan korrekt”, sok vitás kérdés van, amit nem sikerült tisztázni.
Magyar és román nyelvű közös előadást mutatnak be Szatmárnémeti parkjaiban a helyi Északi Színház román és magyar társulatainak színészei, a 0. kilométerkőnél című produkció rendezője Ándi Gherghe.
Felhívást intézett Klaus Iohannis román államfő a törvényhozókhoz, hogy ne váljanak az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) „bűnsegédeivé”, és a parlament hétfői ülésén ne szavazzák meg a PSD által beterjesztett bizalmatlansági indítványt.
A DK-szimpatizánsok keménymagja egyenesen Romániába zavarnák „vissza” a Beregszászról származó művészt.
A török sofőr tudtával bújt el az idei év eddig legnagyobb illegálisbevándorló-csoportja.
Most egy közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen emelt alkotmányossági óvást.
Közzétesszük Kelemen Hunor a Trianont ünneppé nyilvánító törvényjavaslat vitájában elmondott beszédét.
Leállt a nemzetközi vasúti közlekedés a gyékényesi és a magyarbólyi határállomáson – közölte a MÁV.
A koronavírus romániai gyors terjedése miatt rendkívüli óvintézkedések közepette kezdődött meg szombaton a parlamentben Ludovic Orban miniszterelnök-jelölt régi-új kormányának beiktatása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem fogta vissza magát a baloldali politikus.
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A címvédő Győr a dán Esbjerg ellen játszik a BL-elődöntőben az MVM Dome-ban.
A nagyhatalom továbbra is az űrben való terjeszkedésre törekszik.
A kérdés az, hogy miként áll a Tisza és a Fidesz helyben beágyazott és ismert egyéni képviselőjelöltek terén.
Biztatóak az adatok: megtelhetnek nyárra a balatoni hotelek.
Kibillenteni Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székből – ez volt az igazi disznóság!

A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.