Ellenfélre vár a válogatott
Battonyán tíz év alatt öt százalékkal nőtt meg a román nemzetiségűek létszáma az ingatlanok és a telkek alacsonyabb ára miatt.
Közös beruházásokat készít elő Csongrád és Temes megye annak érdekében, hogy a 2021-28-as uniós fejlesztési ciklus indulása után szinte azonnal képesek legyenek pályázatokat benyújtani – tájékoztatta a Csongrád Megyei Önkormányzat az MTI-t.
Csaknem harminc évvel az 1989-es decemberi forradalomként emlegetett, több mint ezer emberéletet követelő véres események után a román legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás pénteken Ion Iliescu volt román államfő és másik két vádlott bünte
Kedden kezdődik és vasárnapig tart a 14. Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban – írta a Magyar Hírlap.
Eddig három pártcsaládból három biztosjelölt bukott meg, ha nem akarják kockáztatni, hogy Franciaország megakassza a rendszert, előbb vagy utóbb elfogadják majd Macron jelöltjét.
Nagy a kötélhúzás a Friedrich István vezette kormány körül, aztán valamelyest lecsendesednek a dühös kritikusok és intrikusok.
A román származású kanadai tinédzser és a nála 19 évvel idősebb amerikai szupersztár játssza idén a női egyes döntőt a US Openen.
Egy az úzvölgyi katonatemetővel foglalkozó friss tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a román okmányokban név szerint is megemlített hét románnak tekintett, Úzvölgyén eltemetett katona közül három nem a román hadseregben szolgált, négyre vonatkozóan
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
Tombol a kettős mérce.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.