Többrétű mondandót hordozó mű a kortárs román író elgondolkodtató regénye. Első látásra arról van szó, hogy Dan Stanca négy nemzedékre kiterjedő családtörténetbe sűríti Románia, illetve Kelet-Közép-Európa XX. századi történelmét. A dédnagyapa idealista vidéki tanár, aki a sovén fantaszta, Nichifor Crainic (1889–1972) teológus és közíró rajongó követője. Az öreg Bianu Nagy-Romániában álmai beteljesülését látja; számára minden magasztos, ami román.
A fia, vagyis a nagyapa épp ellenkező alkat, igazi karrierista, ő a második világháború után újságíró lesz a Román Munkáspárt központi lapjánál. Példaképe és mentora Silviu Brucan (1916–2006), a dogmatikus, sztálinista főszerkesztő, aki később még a különutas Ceauşescuval is szembefordul. A nagyapa szolgalelkűen képviseli az éppen aktuális ideológiát; mindenre képes, csak ki ne essen a pártsajtó kivételezettjeinek köréből.
Fotó: Kalligram Kiadó–Bookart Kiadó
A fia, vagyis az apa útkereső, lázadó természet, aki az első adandó alkalommal disszidál; román ifjúsági küldöttség tagjaként eljut Nyugat-Németországba, ott is marad. Rövidesen a Szabad Európa Rádiónál kap állást, ahol a kommunistaellenes propaganda szócsöve lesz, nem kevés bajt hozva Bukarestben élő újságíró apja fejére. Itt, Nyugat-Németországban ismerkedik meg Helga Meinhoffal, a német Vörös Hadsereg Frakció nevű terrorszervezet egyik vezetőjének, a hírhedt Ulrike Meinhofnak az unokatestvérével. Kettejük kapcsolatából születik meg a lány, aki a rendszerváltozás után hol Romániában, hol Németországban, de lényegében család nélkül nő föl, és akiből nem lesz senki és semmi. A húszéves lány élete utolsó hónapjaiban szélsőséges eszméket valló muzulmán férfi hatása alá kerül, és az ő késztetésére öngyilkos merényletet követ el egy bukaresti bevásárlóközpontban. Eddig a családtörténet, ám a regény sokkal többről szól.
Arról is szól, hogy a dédnagyapa még fanatikusan hitt egy eszmében; képes volt az egzisztenciáját, a személyes szabadságát, családja boldogulását is kockára tenni Nagy-Románia szolgálatáért. A kaméleontermészetű nagyapa nem hitte, csupán képviselte a változó eszméket. Az apa egyaránt szembefordult a soviniszta múlttal és a szocialista jelennel. Végül az üresfejű lány két ország között pendlizve, nihilistaként élt. Élete utolsó időszakában mégis fölismert valamit: hogy sem a múlt, sem a jelen nem alkalmas a jövő szolgálatára; az egyik avítt, a másik használhatatlan. Ráébredt arra, hogy az elhalványult, erőtlen keresztény erkölcs és európai szellemi hagyomány értékeivel nem lehet átlépni a jövőbe; ezek csupán szép emlékek, naiv ideák. A mai világ az eltökélt és erőszakos muzulmánok szándékai szerint formálódik, a kételyek nélkül követett parancsok és normák szerint. Végső soron ez a tanulatlan lány látja meg a lappangó vagy nagyon is nyilvánvaló igazságot: az iszlám térhódítása elkerülhetetlen. Ennek a fölismerésnek az igazságába és szolgálatába pusztul bele maga is.
