Tuzson Bence nyitotta meg a jogászbált Sümegen + videó
– Olyan szervezetünk van nekünk, jogászoknak, mely képes összekapcsolni egymással a hivatásrendeket, illetve korosztályokat – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
– Olyan szervezetünk van nekünk, jogászoknak, mely képes összekapcsolni egymással a hivatásrendeket, illetve korosztályokat – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
Kisfaludy 2023 – utcaszínház-fesztivál Sümegen
A közelmúltban Sümegen találkoztak a természetes borkészítés hívei.
Új munkahelyek jönnek létre, és megújul a város is – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, összesen hatvanmilliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket Magyarország jelentős műemléki helyszínei.
Kézműves piacot alakítottak ki a sümegi várnál
A helyiek és a kormányzat közös akaratának eredményeként valósulhatott meg a hiánypótló intézmény.
A fejlesztésnek köszönhetően helyreállítják a keleti épületrészt és a korabeli váréletet idéző kiállítást alakítanak ki.
Hét évtized után visszakerült a sümegi vasútállomás felvételi épületének falára a város kegyhelyének szobrát ábrázoló Fájdalmas Szűzanya dombormű – közölte a MÁV szombaton az MTI-vel.
Önálló kiállítás őrzi Darnay Kálmán író, régész, muzeológus nevét a sümegi Kisfaludy-házban, egykor fontos szerepet töltött be a Balaton vidékének művelődéstörténetében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Összesen tizennégyen részesültek elismerésben.
De egy kőkemény thriller is megihlette az együttest.
Vakítóan fénylik majd a Vénusz.
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.