Lebombázott gyűjtemény

Önálló kiállítás őrzi Darnay Kálmán író, régész, muzeológus nevét a sümegi Kisfaludy-házban. Darnay 155 esztendeje, 1864. május 11-én született, érdemes megemlékezni róla, hiszen egykor fontos szerepet töltött be a Balaton vidékének művelődéstörténetében.

Manapság a lexikonszócikkek szűkszavúan szólnak életművéről, pedig korában meghatározó értelmiségiként tartották számon, s még Eötvös Károly is megemlékezett róla nagy balatoni művében.

A szentmártoni előnevet viselő – eredetileg Dorner – Darnay Kálmán Sümegen született, s kezdetben, grazi tanulmányai végeztével a család vaskereskedésében dolgozott.

Gyűjtőszenvedélye azonban már gyermekkora óta fűtötte, régészeti kedvtelését felnőttkorában folytatta. Ennek eredményeként olyan értékes gyűjteményre tett szert, amelynek gondozása, bővítése és a régészeti feltárásokon való aktív részvétel lehetetlenné tette a vaskereskedés továbbvitelét.

Fotó: Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház, Sümeg

A szeretett hobbi idővel hivatásává vált: Darnay tárta fel – a millenniumi állami megbízású ásatások keretében – a csabrendeki urnatemetőt, a somlyói őstelepet, a szalacskai kelta pénzverőműhelyt, a lesenceistvándi népvándorláskori temetőt.

Mindezek eredményeként olyan magángyűjteményt alapított, amelynek kezelését egy idő után egymaga nem tudta kézben tartani.

Először a szintén sümegi születésű és Darnay által igen kedvelt Kisfaludy Sándor műveiből álló, több mint háromezer darabos könyvtárát ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak.

Majd 1907-ben szintén az államnak adományozta értékes, húszezer darabot tartalmazó gyűjtését, amelyben nemcsak őskori és római kori régészeti leletek, hanem hadtörténeti, néprajzi, ipartörténeti és művészeti anyagok is szép számmal voltak.

Eötvös Károly nagy tisztelője lett Darnaynak és munkásságának, így foglalta össze hiánypótló tevékenységét: „nem örökölt se nagy nevet, se óriás vagyont, se nagy befolyást, mint a korábbi nagy magyar gyűjtők. Nem utazta be a nagyvilágot, nem szemlélgette idegen nemzetek nagy gyűjteményeit, nem tanult egyetemeken, akadémiákon, s nem járt a régiség- és műtörténelem tudósainak nyakára. Egyszerű kisvárosi művelt magyar kereskedő volt… Vaskereskedő, mint a világhírre vergődött Schliemann. Ebben is hasonlít e nagy gyűjtőhöz és kutatóhoz. Csakhogy Schliemannt magasra fokozott tudnivágya mellett milliónyi vagyon s a nagy német birodalom kormánya és mérhetetlen tekintélye segítette, Darnayt pedig mindez éppen nem segítette… Harminc évnek szerény, zajtalan munkája az a sümegi gyűjtemény. Két évvel utóbb kezdődött tehát, mint amikor ott jártunk. Ha megmutatta volna is valaki azt a szöszke, serdülő gyereket, azt a játékos, ugrabugra tanulóifjút, aki akkor Darnay volt, valószínűleg komoly szóba se állunk vele. Ki sejthette volna akkor, hogy nevéről szól majd egykor a magyar művelődés történetének egyik fejezete?”

Darnay Sümegen az Állami Darnay Gyűjtemény igazgatója lett, eddigre már – megjelent szakmunkái, írásai eredményeként is – meghatározó alakjává vált a hazai és a nemzetközi régészszakmának.

Megalkotta az első magyar archeológiai kézikönyvet, megírta Sümeg őskoráról (1899), később Magyarország (1900) és Somogy vármegye őskoráról (1913) szóló szakmunkáit.

Sajnos a múzeum anyagi gondok miatt 1922-ben bezárt, így a régészeti anyagok 1937-ben a keszthelyi Balatoni Múzeumba kerültek, a Kisfaludy-gyűjtemény Sümegen maradt, és ez képezte az alapját az 1938-ban megnyíló Kisfaludy-múzeumnak.

A keszthelyi gyűjtemény sorsa szomorú: 1945 márciusában a zalaegerszegi vasútállomáson szállítás közben, a bombázások során megsemmisült az anyag. Darnay nem tudta meg ezt a végzetes kimenetelt: amikor távozott az élők sorából – 1945. július 3-án –, azzal a tudattal halt meg, hogy 160 ládából álló gyűjteménye hamarosan megtekinthető lesz a Balatoni Múzeumban.

A Századok történelmi szakfolyóirat 1947-ben közölte a megmásíthatatlan hírt: „Az igen értékes régészeti (szalacskai kelta pénzverőműhely, a keszthelyi avar sírleletek, rómaikori leletanyag), művelődés- és helytörténeti, valamint művészeti (középkori ötvösművek, kályhacsempék, XVII. századi miseruhák, törökhódoltság korabeli emlékek, porcelángyűjtemény, balatoni vonatkozású képanyag stb.) és néprajzi (népművészeti) gyűjteményének túlnyomó része, Keszthely katonai kiürítése alkalmával, Zalaegerszeg vasúti állomásán, 1945. március 28-án, légitámadás következtében teljesen megsemmisült. A természetrajzi gyűjtemény sértetlen. A múzeum elpusztult anyaga pótolhatatlan. A károsodás kb. 95%-os.”

A gyűjtemény tehát szinte teljes egészében megsemmisült. Így az utókor számára „csak” a polihisztor műgyűjtő emléke marad. Azé az emberé, aki kalendáriumos formában, Házibarát címmel adta ki saját költségén múzeumi ingyennaptárát és -értesítőjét, ezzel önként vállalva egyszerűbb olvasói művelését.

Mert Darnay eredetileg pedagógus szeretett volna lenni, de beszédhibája meggátolta ebben. A források azt is megemlítik, hogy a sümegi földműveseket azzal inspirálta, hogy új kaszákat adott azoknak, akik munkájuk során bármilyen leletet találtak, és bevitték gyűjteményébe.

Darnay Kálmán tevékenységi köre szerteágazó: szépirodalmi műveiben sokszor szólt Kisfaludy Sándorról, de írt a táblabírákról is anekdotagyűjteményt, a Bujdosó gyöngysorok című művében pedig a Balaton-vidéki várak történetét tárja elénk.

S ha mindez még nem lenne elég, a vadászati szakirodalom szintén megemlékezik róla: vadászkalandjait közel ötven olvasmányos vadászati témájú írásában összegezte, valamint nagy valószínűséggel ő javasolhatta a „magyar vizsla” terminust is (az első magyar fedezőkan vizsla gazdája volt).

Életében több elismerést is kapott: királyi tanácsosi címet Ferenc Józseftől, kormányfőtanácsosi rangot Horthy Miklóstól, majd 1927-ben szülővárosa díszpolgára lett.

Sümegen szobor, emléktábla, utcanév, emlékkiállítás igyekszik ma is életben tartani Darnay Kálmán emlékezetét.

De ami ennél is fontosabb: a sümegi Kisfaludy Sándor Emlékház olyan tárlatot tervez a jövőben, ahol interaktív eszközök segítségével rekonstruálnák a megsemmisült gyűjteményt, így keltve – virtuálisan – életre Darnay Kálmán elveszett és feledésbe merülő szellemi örökségét.