Novák Katalin aláírta a Finnország NATO-csatlakozását megerősítő törvényt
Ezt a köztársasági elnök a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be.
Ezt a köztársasági elnök a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be.
Szükség van a kölcsönös tiszteletre a kétoldalú kapcsolatokban az államtitkár szerint.
A vallási semlegesség elvét megtörő bejegyzést tettek közzé.
A Baloldali Párt és a Zöld Párt ellene voksolt, utóbbi szerint a katonai szövetség növeli a nukleáris hadviselés kockázatát.
Rasmus Paludan szerint a rendőrség nem tudja garantálni a biztonságát.
Az ellenzék – magyar mintára – ársapkát vezetne be.
A svéd csatlakozás elhúzódása elsősorban a terrorizmus támogatásához köthető, legalábbis Ankara nagyon határozott álláspontja szerint.
A parlamenti szavazást március 27-ére előrehozták, Svédország ügyében azonban később döntenek – közölte a frakcióvezető.
A szövetségi kormány intenzíven dolgozik a NATO-bővítés mihamarabbi megvalósulásáért – közölte a német kancellár.
A svéd Egészségügyi és Népjóléti Tanács határozata értelmében növelni kell az úgynevezett „nemmegerősítő” ellátás elérhetőségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi
Pintér Ferenc ezredes súlyos vádakat fogalmazott meg a Klikk TV-ben.
A kormánypárt négymillió szórólapot juttat el október elsejéig az ország összes háztartásába, részletesen bemutatva a többkulcsos Tisza-adó hatásait.
Washington mérföldkőnek tekintik az új gép megjelenését.
Charlie Kirk meggyilkolása és a balliberális háborús retorika között szoros összefüggés van.
A KDNP-s politikus szerint a Tisza-vezér a saját szavait kéri számon emberein.
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.
A KDNP-s politikus szerint a Tisza-vezér a saját szavait kéri számon emberein.
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.
Épül a tiszás szeretetország.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.