Az elhúzódó svéd csatlakozás az egész NATO-nak kínos
Finn szakértők aggasztónak tartják, hogy Svédország feltehetőleg nyárig sem lesz NATO-tag.
Finn szakértők aggasztónak tartják, hogy Svédország feltehetőleg nyárig sem lesz NATO-tag.

A 70 éves művész összesen 1698 albumon szerepelt mint közreműködő.

Számos elmélet van arról, hogy mi történhetett.

Az államtitkár kiemelte: azért blokkolják Ukrajna EU-s és NATO integrációját, mert 2015 óta folyamatosan elvették a magyar nemzeti közösség már meglévő, szerzett jogait.

A finn külügyminiszter megköszönte a NATO-csatlakozás magyar ratifikációját.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter bejelentette: Szergej Lavrov a héten Ankarába látogat.

Bosszúállásra készülő embereket vett őrizetbe a svéd rendőrség.

Nem tesz jót a barátságnak, ha jól belénk rúg, aki szívességet kér.

A svéd nő Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

Szakértők szerint valójában alacsony az orosz katonai fenyegetés Skandináviában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

Ha ezt meghallja az ember, hamar kinyílik a zsebében a bicska.

Eseménydús napjai voltak a tűzoltóknak, az ünnepek alatt sem pihenhettek.

Az európai elit felült a háborús vonatra.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Már a mérkőzésük előtt megkezdődött Arina Szabalenka és Nick Kyrgios összecsapása, egyelőre szavakkal.

Kiszámoltuk, mennyi lehet a novemberi és a decemberi kiskereskedelmi forgalom.

A vendégek felkeresték az Anfielden Jota emlékhelyét és lerótták kegyeletüket volt játékosuk emléke előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.