Hanyatlóban a német gazdaság
Az EU legnépesebb társadalma óhatatlanul egyre inkább multikulturálissá válik.
Az EU legnépesebb társadalma óhatatlanul egyre inkább multikulturálissá válik.

Az európai államok egyik része az inaktívak bevonásán, másik része pedig a migránsok idecsábításán munkálkodik.

Több tízezer informatikus tudna azonnal elhelyezkedni Magyarországon, a vállalatoknak kihívás a toborzás.

Országosan átlagosan 133 napot kell várni a megfelelő szakember munkába állásáig.

Sosem látott mértékű fejlesztési dömping zajlik a köznevelésben, az építkezéseknek a járvány sem állhatja útját.

Folyamatos megújulás nélkül nem lehet sikert elérni az élelmiszeriparban – vallja Tóth Anett, a Kall Ingredients ügyvezető igazgatója, a tiszapüspöki üzem vezetője.

A szakembereknek mintegy a fele már úgy gondolja, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon.
A felmérések szerint az adminisztrációt, az infokommunikációs területeket és a pénzügyi szektort már a következő években meghódíthatja a mesterséges intelligencia.
Vonzerejüket vesztették a fodrászszalonok: míg öt évvel ezelőtt egy álláslehetőségre húszan tolongtak, addig ma jó, ha egy jelentkező akad – hangsúlyozta Lafferton Annamária fodrászati szakember.

Tovább csökkent az építőipart választó fiatalok száma, a szakemberhiány kezelhetetlenné vált, ezért ötödik alkalommal is kiírta a Mapei Kft. a Mesterek Mestere Díj pályázatot – tájékoztatta a cég az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Moszkva válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha az Európai Unió lefoglalná Oroszország kintlévőségeit — jelentette ki Marija Zaharova.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

A díjakat csütörtök este adták át a Lónyay-Hatvany-villában.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.