Kiderült, hol tart a balos értelmiség: megbékélés helyett káromkodó szónokok Puzsérék tüntetésén + videó
Volt olyan felszólaló, aki kötőszóként használt vállalhatatlan kifejezéseket.
Volt olyan felszólaló, aki kötőszóként használt vállalhatatlan kifejezéseket.

CSENDES ÓRÁK – A nemzetközi konfliktusok főszereplői egyazon félelmeket táplálják egymás iránt.

A beszédek kapcsán két irányt fontos megvizsgálni.

Brüsszel egyre inkább a központosítás irányába mozdul el.

Az illegális bevándorlók kitoloncolása Trump kampányának egyik fő témája volt.

Az uniós közvetítéssel létrejött tárgyalások ezzel együtt nem jártak sikerrel.

Eközben a hadihajók is jelen vannak a sziget körül.

Válasz Felföldi Zoltán írására a népi–urbánus szembenállás kapcsán.

Az egyháznak ismét be kell vetnie magát a forgatagba és közelednie kell az emberekhez – fogalmazott Ferenc pápa kedden évvégi hálaadó szentmiséjében a vatikáni Szent Péter-bazilikában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A Washingtonban elért eredmények önmagukért beszélnek.

A szlovák miniszterelnök szerint Európa elveszítette józan eszét, és csak azok az országok maradhatnak meg, amelyek megőrzik nemzeti hagyományaikat és identitásukat.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.