Harmincmillió forintot csaltak ki a telefonos csalók
Az ismeretlen telefonálókkal szemben legyünk körültekintőek.
Az ismeretlen telefonálókkal szemben legyünk körültekintőek.

Az újságíró rögzítette az obszcén lezárással véget érő beszélgetést.

A férfit Spanyolországban fogták el.

A telefonos csalásokra hívják fel a figyelmet.

A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.

A bűncselekményben egy 14 éves fiú is érintett.

Ha az ügyfél nem elővigyázatos és letölti az alkalmazást, a csalók szabadon hozzáférhetnek a számlájához.

Több mint 500 külföldi, többségében kínai telefonos csalót vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteken – közölték a helyi hatóságok pénteken.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Koncz Zsófia a nemzeti konzultáció kitöltésére biztat mindenkit.

Nem várt fordulatot vett a lakodalom.

A miniszterelnök megszakítja malajziai útját.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.