Emlékház lesz Törőcsik Mari otthonából
Az önkormányzat szeretné megvásárolni a háromszoros Kossuth–díjas színésznő házát.
Az önkormányzat szeretné megvásárolni a háromszoros Kossuth–díjas színésznő házát.

Pokoli állapotok uralkodnak a magyar határtól néhány kilométerre található vajdasági falvakban.

Egy római kori villát és az egykori háztartással kapcsolatos tárgyakat tártak fel régészek.

Az emberi maradványok vizsgálatából kiderült, hogy férfiak, nők és gyermekek is voltak a vaskori támadás áldozatai között.

Egyre több településen magas a levegő ózontartalma.
Öt településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap, a választások között több is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előír
Érzékelhető a belföld népszerűségének jótékony gazdasági hatása, a nyaralók itthon keresik az élményeket.

Erről még tavaly döntöttek, rögtön azután, hogy Donald Trump elismerte az izraeli fennhatóságot a fennsík fölött.
A kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya Magyarországon 22 százalék, ez a holland és dán adat után a harmadik legmagasabb arány Európában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hozta a pénzt külföldről és szervezte a kampányt.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadt.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dusan Mandics könyöklése a magyarok elleni rangadóról való eltiltást is jelentheti neki.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.