A torlók, dusnokok életére is a fennmaradt forrásokból következtethetünk. A torokon, lakomákon húst (élő állatot), kenyeret és italt (bort vagy sört) kellett adniuk a miséző papságnak.
1199-ben például a lőrentei torlók a veszprémi egyház részére saját szekereiken szállították a káli bort, és családonként egy hízott ökröt, egy éves malacot, öt ludat, tíz tyúkot, száz kenyeret, negyven vödör bort és megfelelő mennyiségű sót vittek.
Olykor gyertya vagy viasz beszolgáltatására, a körmeneti kereszt hordozására vagy a papi öltözékek mosására is kötelezték őket.
A különleges társadalmi réteg valószínűleg a XI. század közepe táján formálódhatott ki Magyarországon, de a tatárjárást követően, a XIV. századra már el is tűnt a dusnokok adományozásának szokása, a torlók utódai szabad állapotú jobbágyparasztok lettek. Kései nyoma ennek a hagyománynak, hogy Alvinczi Péter református prédikátor 1616-ban pogány magatartásnak minősíti a halotti emléklakomákat: „az holt emberekért esztendőnként való tor csinálás ördögi találmányok”.
