Magyar Péter hatalmas összegeket kaszál a híveiből
Olcsó marketingtrükkökkel árulnak a Tisza Párt logójával ellátott tárgyakat, a nagyváradi túra során pedig lépéseket is örökbe lehetett fogadni.
Olcsó marketingtrükkökkel árulnak a Tisza Párt logójával ellátott tárgyakat, a nagyváradi túra során pedig lépéseket is örökbe lehetett fogadni.

ELEMZŐI HANGERŐ – Aki még nem küldte vissza a szavazólapot, tegye meg, online is van rá lehetősége.

Először tagadták, de a végén mindig lebuknak.

Tarnai Richárd feljelentést tett.

Költségvetési csalással gyanúsítják Zelcsényi Miklóst.

Orbán Viktor új bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja csoportjában.

A rendszerváltás előtt, állami megrendelésekkel megalapozott vállalkozói karrierjének köszönhetően milliárdossá vált Bojár Gábor folytatja a szuverenista kormány aktuális kihívóinak finanszírozását, most éppen Magyar Péter mögé sorolt be.

A Tisza Párt elnöke a gyalogtúrája ellenére sem örvend nagy népszerűségnek.

Lelepleztük őket, és minden nap bemutatjuk az igazi arcukat – írta a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

A Tisza Párt képviselői is igennel szavaztak a csődköltségvetésre és Rákosrendező megvásárlására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.

A Liverpool elvett gólja az angol szakértők körében is téma volt a vasárnapi rangadó után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.