Rengetegen keltek útra a tavaszi szünetben
Továbbra is növekszik a hazai turizmus.
Továbbra is növekszik a hazai turizmus.
A város fideszes frakcióvezetője szerint jót tenne a turisztikai forgalomnak is a múltidézés.
Nem akármilyen nemzetközi elismerésben részesült a Liget Budapest-projekt ikonikus épülete.
A turisztikai szezonra tekintettel hétvégente 7 óra és 24 óra között várják az utasokat.
A vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Borzasztó forró lesz a nyár, elsősorban a Balaton környékére várható a turistaáradat, de országos szinten is bizakodó az MTÜ.
Úgy tűnik, hogy 2023 csak azért is az utazások éve lesz.
Révész Máriusz: Fontos küldetésünk, hogy az aktív kikapcsolódás anyagi feltételeit kormányzati szinten teremtsük meg.
Országszerte harminc műemlék, így 18 kastély és 12 vár újul meg.
A köztársasági elnök reméli, hogy az idei nyár éppoly eredményes lesz a turizmusban, mint a tavalyi volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Továbbra is kritikus a gyermek állapota
Az amerikai elnök szerint katonai beavatkozás is szükséges lehet.
Hatalmas a káosz a reptéren.
Szörnyű fenyegetést tett közzé Irán.
A férfi életveszélyes módon állított elő több száz adag kábítószert a lakásában.
Benzines, dízel vagy hibrid hajtással érkezik a legújabb Audi Q3. Ott voltunk a győri SUV világpremierjén.
De állítólag ez is véget ér.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A férfi életveszélyes módon állított elő több száz adag kábítószert a lakásában.
Benzines, dízel vagy hibrid hajtással érkezik a legújabb Audi Q3. Ott voltunk a győri SUV világpremierjén.
De állítólag ez is véget ér.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.