A vidék és az energiahatékonyság 140 milliárd forinthoz jut
Két új pályázatot jelentett be Varga Mihály, leszögezve: „Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság!”
Két új pályázatot jelentett be Varga Mihály, leszögezve: „Erős vidék nélkül nincs erős magyar gazdaság!”

A nemzetgazdaság újraindítása óta a negyedik hullámban is sikeresnek bizonyul a járványkezelés.

A Covid-válság a huszadik hónapjába lépett, de továbbra is a vendéglátóhelyeket érinti a legsúlyosabban.

Fokozatosan enyhülnek a korlátozások, de ennyi idő is végzetesnek bizonyulhat a téli turisztikai szezon szempontjából.

Michelin-csillagos séfek mutatják be a magyar gasztronómia sajátosságait – kiemelt szerepben a helyi alapanyagok.

Pályázaton 200 millió forintot nyert a város az Esterházy strand melletti terület fejlesztésére.

A déli vagy mediterrán desztinációkban a vendégek száma meghaladta a válság előtti időszakot, míg a csendes-óceáni térségben volt, ahol gyakorlatilag nem utaztak.

Lényegesen gyorsítja az autós forgalmat a Tiszaugnál épülő híd, amely a Kecskemét és Békéscsaba között közlekedők számára jó hír elsősorban.

Egymillió munkavállaló fizethet bármelyik alzsebből, ez pedig támogatja a hazai vendéglátást és turizmust – mondta Tállai András.

Az ausztriai szigorítások és a járványügyi helyzet gyenge téli turizmust valószínűsít.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.