Kigyulladt egy ház Kunhegyesen, egy ember meghalt
Az illetőt a szomszédai hozták ki az égő épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
Az illetőt a szomszédai hozták ki az égő épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.

Halálos áldozatai is vannak a legújabb orosz támadásnak, köztük egy ötéves kislány és édesapja.

Szünetelnek az élő adások.

Kocani város egyik éjszakai klubjában tűz ütött ki, amely átterjedt a klub mennyezetére is. Legalább ötvenen meghaltak és rengeteg a sérült.

Száz embert kellett evakuálni.

Magyarországon szinte az összes erdőtűzet emberi gondatlanság okozza.
Egy épület fala kidőlt, és még a födém is megemelkedett.

A pusztító tüzek után Hollywood egyik legnagyobb sztárja indít frontális támadást.

Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Nógrád vármegyéből érkeztek bejelentések avar- és bozóttüzekről.

A gép pilótáját kritikus állapotban szállították kórházba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A csoki az élete? Akkor ideje tesztelni, mennyire ismeri kedvenc édességének a titkait. Vigyázat, a harmadik kérdés alatt el fog mosolyodni!

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Októberben ez már a negyedik ilyen jellegű incidens.

Egyeztetés kezdődött Miamiban az ukrajnai háború lezárásáról.

A volt amerikai alelnök belengette visszatérését.

Sallói Dániel csapatkapitányként Lionel Messi mellett vezethette ki a Kansas Cityt a pályára az MLS-ben.

Cikksorozatunk utolsó részében a Tisza Párt multinacionális vállalatok világából érkező szakértőit vesszük sorra.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.