Keleten a helyzet változatlan – megrekedtek a frontvonalak
Lassú, felőrlő csata dúl a kelet-ukrajnai frontvonalon egy évvel a háború kitörése után.
Lassú, felőrlő csata dúl a kelet-ukrajnai frontvonalon egy évvel a háború kitörése után.

Jens Stoltenberg egyben óva intette a pekingi vezetést egy ilyen lépéstől.

Spanyolország is belépett azon országok közé, akik harckocsit szállítanak Ukrajnába.

A cseh vezérkari főnök nem tapasztalt politikai nyomást semmilyen felszerelés szállítására vonatkozóan.

Megrázó fotókat közölt a frontról a V4NA hírügynökség.

Fekete keddjük volt tegnap azoknak, akik reménykedtek, hogy belátható időn belül véget érhet az egy éve tartó háború. De sem Biden, sem Putyin beszéde nem erre utal.

Igazából nem volt meglepő, hogy Biden amerikai elnökkel együtt Ukrajnába érkezett az IMF első embere is a minap.

Az Eurovízió tavalyi győztesei hadköteles férfiak, akik azt ígérték, hogy a verseny után visszatérnek szülőföldjükre, ennek ellenére az elmúlt évet bulikkal és turnézással töltötték.

„Biden kijevi látogatása, Oroszország demonstratív megaláztatása” – írta Szergej Mardan orosz újságíró.

A Pentagon jelentése szerint képtelenek voltak nyomon követni az Ukrajnának adott fegyverek és lőszerek útját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.