Szegregálják a diákokat a társadalmi igazságosságról szóló programokon
Rasszok alapján osztanák csoportokba a tanulókat egy New York-i iskolában, így számolnák fel a rasszizmus és az elnyomás örökségét.
Rasszok alapján osztanák csoportokba a tanulókat egy New York-i iskolában, így számolnák fel a rasszizmus és az elnyomás örökségét.
A rendelkezéstől azt várják a brit politikusok, hogy elrettenti a La Manche csatornán átkelő bevándorlókat.
A texasi tankerület a sokak által felháborítónak tartott, A szex egy vicces szó című könyvet tette közzé kisiskolásoknak.
Oktatják az illegális bevándorlókat, hogyan használhatják fel a gyerekeket propagandaanyagokhoz – derült ki egy nyilvánosságra hozott beszélgetésből.
Egy, a börtönökben zajló iszlamizációt kutató szakértő szerint a fogva tartott iszlamista terroristák pszichológiai tanfolyamon vesznek.
A lengyel-fehérorosz határon a lengyel kormány tájékoztatása szerint 2-4 ezer migráns gyűlt össze.
Ha a fehéroroszok beváltanák hasonló fenyegetésüket, az a tranzitszerződés megsértését jelentené.
Az erőteljes LMBTQ-lobbi hatására, a transznemű köztisztviselők érdekében új szabályozást tervez a skót kormány.
A drogdíler migránsok menekülés közben hagyták hátra a rendőrők által megtalált kábítószereket.
A harcoló katonák hazatérésének ünnepléséből a Pride-felvonulást népszerűsítő, gyerekeknek szóló dal lett, amit egy transzvesztita előadóművész énekel el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A bizottság elnöke balról és jobbról is kapott kritikát.
The Tisza Party was exposed well in advance.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) több villámkampányt tartott, mert Magyar Péter és a Tisza Párt olyan dolgokkal jött elő, ami már nekik is sok volt.
Pep Guardiola bosszankodhat, nagyon fontos játékosát veszítette el a City.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.